2016. máj 31.

A munkavállaló is büntethető (lesz)!

írta: Troják Edvárd
A munkavállaló is büntethető (lesz)!

Korábban, 2015. november 20. napján kelt cikkemben az elsők között pedzegettem egy várható törvénymódosítást, ami ma már a törvényalkotók asztalán fekszik.

Nem csak a munkáltatót, és a felelős munkáltatót (középvezetők), hanem a munkavállalót is büntethetővé tenné a májusban, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által előterjesztett törvénymódosítási javaslat, melynek indoklása:

azért, hogy a munkáltató felelősségén túl, a munkavállaló kizárólagos szabálytalan munkavégzését a hatóság szankcionálni tudja, a Javaslat bevezeti a közigazgatási bírság alkalmazásának lehetőségét”

A T/10720. számú törvényjavaslat 17. §-ából idézve:
"A munkavédelmi hatóság közigazgatási bírsággal sújtja azt a természetes személyt, aki a szervezett munkavégzés során:

a) a munka egészséges és biztonságos végzésére, illetve annak ellenőrzésére vonatkozó szabályokat megszegi, vagy feladatkörében e szabályok végrehajtásának mellőzését eltűri"

multa-dgt.jpg

Érdemes elolvasni a 17. § többi cikkelyét is! Sőt! Az egész javaslatot!

A T/10720. számú törvényjavaslat egyes foglalkoztatási tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról c. dokumentum IDE kattintva letölthető.

A jelenleg hatályos munkavédelmi törvény szerint büntethető a munkáltató (és annak megbízott munkáltatója), de nem a munkavállaló.

A hatályos, munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény szerint: "a munkavédelmi hatóság munkavédelmi bírságot alkalmaz az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelmények teljesítését elmulasztó, és ezzel a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyeztető munkáltatóval vagy a 40. § (2) bekezdésében meghatározott összehangolási kötelezettség megvalósításáért felelős személlyel vagy szervezettel szemben."

A 40. § (2) bekezdésében pedig ez olvasható: "olyan munkahelyen, ahol különböző munkáltatók alkalmazásában álló munkavállalókat egyidejűleg foglalkoztatnak, a munkavégzést úgy kell összehangolni, hogy az ott dolgozókra és a munkavégzés hatókörében tartózkodókra az veszélyt ne jelentsen. Az összehangolás keretében különösen az egészséget és biztonságot érintő kockázatokról és a megelőzési intézkedésekről az érintett munkavállalókat és munkavédelmi képviselőiket, illetőleg a munkavégzés hatókörében tartózkodókat tájékoztatni kell. Az összehangolás megvalósításáért a Polgári Törvénykönyv szerinti fővállalkozó, ennek hiányában bármely más olyan személy vagy szervezet, aki, illetve amely a tényleges irányítást gyakorolja, vagy a munkahelyért a fő felelősséget viseli, ha ilyen nincs, akkor az a felelős, akinek az érdekében a munkavégzés folyik."

Munkáltatóként / munkavállalóként érti miről van szó? Nem? Ajánlom magamat!

Troják Edvárd
06 70 210-6201

KATT IDE!

Szólj hozzá