2017. jan 05.

Biztonságosan a jégen

írta: Troják Edvárd
Biztonságosan a jégen

A tartósan nulla fok alatti hőmérséklet következményeként megkezdődött az állóvizeken a jégképződés, azonban ezek felülete még nem eléggé szilárd, nem bír el nagy súlyt.

A jégbeszakadások vége gyakran halálos kimenetelű, mert az emberek nem tudják, hogyan kell viselkedni, ha jégen tartózkodunk.

A szabad vizekre lépni veszélyes, érdemes betartani a szabályokat, tilalmakat.

A part közelében a jég rendszerint vékonyabb, néha üreges, ezért könnyebben törik. Beszűküléseknél az áramlatok gyengíthetik a jeget, a meleg források különösen veszélyesek, mert nem mindig hoznak létre jégmentes helyeket, hanem csak elvékonyítják a jeget, és ez nem látható.

Sűrű hótakaró alatt a jég vékonyabb, mint a hómentes helyeken. Legalább 8-10 cm-es jégtakaró szükséges a biztonságos téli jeges sportoláshoz, de 12 cm-es jégvastagság esetén már biztonságban érezhetjük magunkat. A jég a tavakon, nyílt vizeken soha nem egyforma vastag, ezért ne kíséreljünk meg rajta átkelni.

A szabadvizek befagyott területe vonzó mind a felnőttek, mind a gyermekek számára, melyen biztonságosan tölthetjük el szabadidőnket, ha betartunk néhány szabályt:

Soha ne menjünk egyedül a jégre, ne álljunk szorosan egymás mellé nagy csoportban és lehetőleg folyamatosan mozogjunk, ne egy helyben ácsorogjunk.

A jég beszakadását rendszerint már előre jelzi a ropogás és a recsegés, valamint a jég felületének süllyedése. Ekkor a beszakadás még elkerülhető. Ha ezeket tapasztaljuk, azonnal hasaljunk a jégre, lehetőleg arccal a part felé. Lassú, nyugodt mozdulatokkal kússzunk a part felé. Ha a jég beszakad, azonnal tárjuk szét karunkat és dőljünk előre, minden eszközzel gátoljuk meg, hogy a jégfelület alá csússzunk vagy lemerüljünk a vízbe. Ha a jég folyamatosan betörik alattunk, a part felé haladva törjük magunk előtt a jeget.

Mások bajba kerülése esetén ne kezdjünk meggondolatlanul mentésbe, mert az csak tetézheti a bajt. Saját életünket kockáztathatjuk, és további beszakadásokat okozhatunk.

Ha nekünk kell segítenünk valakin, akkor hason csúszva közelítsük meg a jég közé került embert. Ne közelítsük meg egészen a jég beszakadásának helyét. Az utolsó szakasznál használjunk segédeszközt (hosszú ágat, botot, kötelet, nadrágszíjat).

Ha több ember van a helyszínen, akkor alkossunk láncot úgy, hogy mindenki hason fekve az előtte lévő lábát fogja. A jeges vízből mentett embert ne vigyük azonnal túlfűtött, meleg helyre.

Miután jeges ruházatától megszabadítottuk, dörzsöléssel próbáljuk a vérkeringését beindítani. Az ilyen embert minden esetben orvosi ellátásban kell részesíteni. Azonnal értesítsük a mentőszervezeteket.

Mindenki tartsa szem előtt, hogy TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni:

– éjszaka és korlátozott látási viszonyok között;
– járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével;
– kikötők és veszteglő helyek területén;
– folyóvizeken.

 

Szólj hozzá